A szemüveget viselőknek is lehetőségük van arra, hogy kényelmesen végezhessék a nyári szabadidős tevékenységeket. Az úgynevezett “kettős viselet” – a szemüveg és az egynapos kontaktlencse váltott használata – lehetővé teszi a szabadságot.

Egy kis történelem
Először 1828-ben merült fel, hogy bizonyos látási hibák speciális lencsékkel javíthatók lennének. 60 év elteltével 1888-ban megszületett az első kontaktüveg, amely a szemgolyó teljes felszínét elfedte. Ez volt a kontaktlencse elődje, ami egyébként csak ritka esetben és rövid ideig volt használható. Jelentős áttörést hozott, amikor 1959-ben Győrffy István professzor a világon elsőként egy speciális műanyagból – a szem ínhártyáját szabadon hagyó -, csak a szaruhártyára illeszkedő kontaktkagylót készített, amely már majdnem egész napos viselésre is alkalmas volt. A polymetilmetakrilát (PMMA) napjainkban is a kemény lencsék világszerte használt alapanyaga.
Jó tudni!
-Tilos kontaktlencsét viselni a szem irritációja, gyulladása esetén.
-A kontaktlencsék látásjavító mechanizmusa más, mint a szemüvegeké, tehát optikai szempontból másként is viselkednek, mint a szemüveg.
-A kontaktlencse a szemre simulva kiegyenlíti a szem felszínének görbületi egyenetlenségeit, így a szaruhártya hibás fénytörését kikapcsolja, ezzel egyenletes fénytörő közeget hoz létre. A kontaktlencsének – ellentétben a szemüveggel – nincs prizmás hatása, így nagyobb látásszélességet biztosít még nagy dioptriák esetén is, illetve viselése közben nem jelentkezik a szemüvegkeret látótér-szűkítő hatása sem.
-További nagy előnyük, hogy nem párásodnak, így ha hűvösebb időben egy melegebb helyiségbe belépünk, nem ér minket az a kellemetlenség, hogy a párától nem látunk semmit.
Kettős viselet
Különösen ajánlott a kettős viselet a fiatal korosztály számára, hiszen ők a nyári szünidőben többnyire aktív tevékenységet végeznek, ugyanakkor kevesebb figyelmet fordítanak a higiéniás szabályokra, illetve sok esetben vesznek részt olyan rendezvényeken, ahol kevesebb lehetőség adódik a látásjavító eszközök megfelelő tisztítására. A nyári melegben a szemüveg többnyire korlátozza a gondtalan kikapcsolódást, strandolást, sportolást vagy a zenei fesztiválok adta szórakozási lehetőségek aktív kihasználását. A szemünk akár meg is sérülhet ezen tevékenységek közben. Az egynapos kontaktlencse és a szemüveg váltott viselete feloldja ezeket a korlátokat, ugyanakkor segíti a higiéniás követelmények betartását is azáltal, hogy nincs szükség a kontaktlencse folyamatos tisztítására, hiszen az használat után eldobható, és következő alkalommal egy újabb, steril lencsét lehet alkalmazni. A szemüveg mellett ugyanakkor mindig van egy tartalék lencse, ha az előbbi valamilyen okból megsérülne.
Egynapos lencse – praktikus és kényelmes
Az egynapos lencse biztosítja a nyári pihenés alatt a kontaktlencse viselés legegyszerűbb és legegészségesebb módját, használata javallott az allergiás időszakban is, ugyanis a napközben a lencsére tapadt szennyeződésektől egyetlen mozdulattal meg lehet szabadulni.
Úszás, strandolás közben többnyire nem tudunk szemüveget hordani, ugyanis a víz korlátozza, hogy ezen eszközön keresztül tisztán és élesen láthassunk. Az uszoda és a szabadtéri strandok vizében többféle kórokozó fordulhat elő, amely megtapadhat a kontaktlencsék felszínén, onnan nehezen távolítható el, elszaporodva viszont súlyos fertőzést eredményez. Az egynapos lencsék erre is megoldást jelenthetnek, hiszen viseletükkel biztosítjuk az éleslátást, úszás után pedig a kórokozókkal együtt meg tudunk szabadulni tőle anélkül, hogy különösebb tisztítási procedúrát kellene végeznünk a nyári pihenés közben. A lencse viselete mellett azonban ne feledkezzünk meg az úszószemüveg, illetve napozás során az UV szűrős napszemüveg alkalmazásáról sem, ugyanis ezek az eszközök egymást kiegészítve szolgálják a szem teljes védelmét!
Gyógyír a hiúságra
Tippek kontaktlencsét viselőknek.
- A kontaktlencsékhez csak tiszta kézzel szabad hozzányúlni.
- A nyár emellett az ismerkedés, párkapcsolatok kialakításának időszaka is. Legtöbbször nem szeretnénk a szemüveg lencséje mögé rejteni a tekintetünket, ugyanakkor egy jó film megtekintése a mozikban maga után vonzza az éleslátás iránti igényt, hiszen a külföldi filmek többsége csak feliratos formában kerül a magyar mozikba. Ezt a problémát is egyszerűen orvosolhatjuk, ha a forró nyári randevúkra a már említett egy napos eszközt alkalmazzuk, kielégítve ezzel a hiúság és az éleslátás kettős elvárását.
- Az egynapos lencsékből természetesen már létezik cilinderes vagy progresszív változat is, így a szemorvos vagy optometrista segítségével a megfelelő látásjavító eszközt tudják alkalmazni a kényelmes pihenésre vágyók.
Zalka Optika – A szakértő látszerész

A Cooper Vision Options kontaktlencse családja mindenkinek a tökéletes megoldást nyújtja, legyen szó bármilyen látásproblémáról. A 11 kiváló minőségű Options kontaktlencse közül Ön is biztosan megtalálja majd a tökéleteset, legyen szó tórikus kontaktlencséről, egynapos viseletű vagy multifokákis kontaktlencséről. Ha szakértő segítségre van szüksége a választáshoz, térjen be a Zalka Optikába!
Olvassa tovább: Options kontaktlencse termékcsalád
![]() |
Options Premier – Természetes érzés
Harmadik generációs szilikon hidrogél kontaktlencse Egyedülálló alapanyaga rendkívül kényelmes és egészséges viseletet biztosít. Mind napi, mind rugalmas, kiterjesztett viselésre alkalmas, akár 30 napon át. Bővebben… |
![]() |
Options Evolve - Természetesen kényelmes Harmadik generációs szilikon-hidrogél kontaktlencse Kiváló nedvességmegtartó képessége biztosítja a lencse rugalmasságát, a könnyű kezelhetőséget és a kiváló komfortot. Alapanyagában nincs additív, nedvesítő ágens és felületkezelés sem. Bővebben… |
![]() |
Options Comfort - A biokompatibilis kontaktlencse Kiváló minőségű, egyedülálló PC technológiával készülő havi kihordású kontaktlencse. Magasfokú ellenállás a dehidratációval szemben, minimális fehérje és zsírlerakódás. Nem tartalmaz additív, ndevesítő ágenst. Bővebben… |
![]() |
Options Asphere - Kimagasló látásélesség Kiváló minőségű, hidrogél alapanyagú, abberációt közömbösítő rendszerrel készülő havi kihordású kontaktlencse. Elülső felszínű aszférikus lencse, mely geometriája révén kiváló látásélességet biztosít. A vékonyabb és lekerekítettebb szélkiképzés kimagasló kényelmet nyújt. Bővebben… |
![]() |
Options Comfort One Day - Biokompatibilis egynapos lencse Kiváló minőségű PC technológiával készült napi viselésű kontaktlencse. Egészséges kényelmes viseletet biztosít, kiváló nedvességmegtartó tulajdonságú. Bővebben… |
![]() |
Options One Day - Kényelemre tervezték
Kiváló minőségű napi viselésű kontaktlencse. Hidrogél alapanyagú. Védelmet nyújt az UVA és UVB sugarak ellen. Bővebben… |
![]() |
Options Premier Toric - Természetes érzés Egyedülálló alapanyagú szilikon hidrogél tórikus lencse. Az egyedülálló aszferikus optika úgy élesíti a látást, hogy a szférikus abberációkat a kontaktlencsében és a szemben egyszerre közömbösíti. Az optimalizált hátsó felszín mellet a lekerekített szélkiképzés könnyű illesztést eredményez. Bővebben… |
![]() |
Options Comfort Toric - A biokompatibilis tórikus kontaktlencse
Kiváló minőségű, egyedülálló PC technológiával készülő, havi kihordású tórikus kontaktlencse. A PC technológiával készülő hidrogél alapanyagnak köszönhetően kiváló nedvességmegtartó tulajdonsága biztosítja a lencse rugalmasságát, könnyű kezelhetőségét és a kiváló komfortot egész nap. Bővebben… |
![]() |
Options Toric - Megbízható, kényelmes és könnyű illeszteni
Az Options Toric levédett gyártási technológiája, a széles, egyenletes ballasztsáv egyedülálló stabilitást és kényelmet eredményez. A sima egyenletes felszín valamint a csökkentett szélvastagság és lekerekített szél kiképzés miatt rendkívül komfortos. Bővebben… |
![]() |
Options One Day Toric - Megoldás és kényelem
Kiváló minőségű egy napos kihordású tórikus kontaktlencse, mely kényelmet biztosít a teljes viselési időre. Hidrogél alapanyagú, UVA és UVB szűrős napi tórikus lencse. Bővebben… |
![]() |
Options Comfort Multifocal - Éleslátás minden távolságra
Egyszerűen illeszthető, egyensúlyozott progresszív technológiával (szférikus és aszférikus egyedi optikai zónák kombinációja, amely két különbözô lencsét eredményez) készülő havi kihordású multifokális lencse. Bővebben… |

A Bioflex extra vízmegkötésű kontaktlencsecsalád mindenkinek nyújt megoldást
A PC TECHNOLÓGIA
Az emberi szervezetben
található phosphorylcholinec(PC) vegyület erős kémiai kötéssel tartja meg a vizet, így biztosítva sejtjeink állandó vízháztartását. A Bioflex kontaktlencsék alapanyaga e vegyület szintetikus másolatának felhasználásával készül, és ez gondoskodik arról, hogy a lencsék ne száradjanak ki. A PC tartalmú kontaktlencsék így rendkívül magas biokompatibilitással rendelkeznek, a lencse mindkét felületén lévő, állandó vízrétegnek köszönhetően.
BIOFLEX PREMIUM • BIOFLEX BASIC • BIOFLEX ONE DAY • BIOFLEX TORIC
BIOFLEX BASIC – EGYEDÜLÁLLÓ TECHNOLÓGIA A TISZTÁNLÁTÁSÉRT

A kiváló vízmegkötésű havi kontaktlencse
megkönnyíti az életét.
TERMÉKLEÍRÁS
A prémium minőségű, egyedülálló gyártástechnológiával készülő, 1 hónapos kihordású kontaktlencse magas vízmegkötő képességével kényelmes viseletet biztosít minden alkalomra.

EGYEDI TULAJDONSÁG
PC Technológia
ELŐNYÖK
• Kedvező árfekvés
• Magas fokú ellenállás a kiszáradással szemben
• Egész napos, állandó szintű oxigén áteresztés
• Minimalizált fehérje és zsír felrakódás
• Egész napos, állandó kényelem
AJÁNLJUK
• Diákoknak, mindennapos viseletre
• Munkahelyre, nagy igénybevételre (monitor,légkondicionálás)
• Mindennapos viseletre
BIOFLEX ONE DAY - EGÉSZSÉGES TECHNOLÓGIA A TISZTÁNLÁTÁSÉRT

Az egynapos, kiváló vízmegkötésű kontaktlencse
szabadabbá teszi életét.
TERMÉKLEÍRÁS
A prémium minőségű egynapos kihordású, kiváló vízmegkötésű kontaktlencse tiszta, egészséges és praktikus megoldást nyújt az állandó és az alkalmi kontaktlencse viselőknek egyaránt.

EGYEDI TULAJDONSÁG
PC Technológia
ELŐNYÖK
• Nem kell hozzá ápolás / kezelés
• Magas fokú ellenállás a kiszáradással szemben
• Egész napos, állandó kényelem
• Minimalizált fehérje és zsír felrakódás
• Egész napos, állandó szintű oxigén áteresztés
• Praktikus csomagolás
AJÁNLJUK
• Sportoláshoz (gyerekek,tinik,felnőttek)
• Szórakozáshoz (színház, mozi, disco, bál, gyerekzsúr stb.)
• Utazáshoz (sátorozás, síelés, nyaralás stb)
• Mindennapos viseletre
BIOFLEX PREMIUM- A LÉTEZŐ LEGMODERNEBB TECHNOLÓGIA A TISZTÁNLÁTÁSÉRT

A folyamatosan viselhető, extra vízmegkötésű havi
kontaktlencse kényelmesebbé teszi életét.
TERMÉKLEÍRÁS
Az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező, szilikon hidrogél alapú, prémium minőségű kontaktlencse akár egy hónapon át folyamatosan viselhető, így teljes szabadságot nyújt viselőjének.

EGYEDI TULAJDONSÁG
Aquaform alapanyag – egyedülálló, harmadik generációs szilikon alapanyag, amely lehetővé teszi az oxigénszállítás hatékonyságának növelését. Ez a technológia a magas oxigén áteresztést (Dk/t=160) társítja a magas víztartalommal(48%).
A hidrofil és szilikon komponensek természetes nedvesedést eredményeznek:
• NINCS felületkezelés
• NEM tartalmaz nedvesítő ágenst az alapanyag
ELŐNYÖK
• Egyedülálló kényelem a magas víztartalomnak köszönhetően
• Rendkívül magas oxigénáteresztés
• Az életstílushoz igazodó, szabadon választott viselési mód: napi kiterjesztett, pár napos /1-2 hetes akár 30 napos folyamatos viselet
AJÁNLJUK
• Mindenkinek, bármilyen környezetbe és helyzetre

A cilinderes szemre készült, kiváló vízmegkötésű
kontaktlencse tiszta, éles látást biztosít
EGYEDI TULAJDONSÁG
Pc Technológia
ELŐNYÖK
• Magas fokú ellenállás a kiszáradással szemben
• Egész napos, állandó szintű oxigén áteresztés
• Minimalizált fehérje és zsír felrakódás
• Egész napos, állandó kényelem
AJÁNLJUK
• Diákoknak, mindennapos viseletre
• Munkahelyre, nagy igénybevételre(monitor,légkondicionálás)
• Mindennapos viseletre
BIOFLEX MULTI- MULTIFUNKCIÓNÁLIS KONTAKTLENCSE ÁPOLÓFOLYADÉK
TERMÉKLEÍRÁS
Az prémium minőségű multifunkciós kontaktlencse ápolófolyadék egyszerre tisztít és fertőtlenít, így elősegíti a kényelmesebb és egészségesebb kontaktlencse viselést.
EGYEDI TULAJDONSÁG
Hydro-shild technológia
ELŐNYÖK
•Minden kontaktlencse típussal kompatibilis, beleértve a szilikon hidrogél lencséket is
•Tökéletes fertőtlenítés már 4 órán belül
•Eltávolítja a zsírokat és a fehérjéket
•Nagyobb kényelem a nedvesítő formulának köszönhetően
AJÁNLJUK
•Mindennapos vagy alkalmi kontaktlencse viselőknek
•Száraz és érzékeny szeműeknek
Bővebb információért érdeklődjön a Zalka Optika üzletében: Székesfehérvár, Koronázó tér 4. (Romkert mellett)
Zalka Optika – A szakértő látszerész
Options… kényelemre tervezve
A kontaktlencse ténylegesen meg tudja változtatni az életedet!
A kontaktlencse megadja a szabadságot, hohy szemüveg nélkül láthass és szemüveg nélkül láthassanak.
A kontaktlencsék nem kizárólag a látásélmény javításában segítenek, hanem lehetővé teszik azt hogy szemüveg viselése helyett sokkal természetesebben érezd magad.
A kontaktlencsék kényelmesek, egyszerű a kezelésük és manapság már anyagi szempontokból is mindenki számára elérhetőek. A forradalmi újítások és technológiai fejlesztések lehetővé teszik, hogy észre se vedd, hogy kontaktlencsét viselsz.
Mik az Opcióim?
Az Options termékek lefedik mindenkinek az igényét – a prémium minőségű termékcsaládba tartozó Options 1 Day ( napi kihordású, 30 db/doboz ) és a világon egyedülálló PC Technológiávál készülő Options Comfort + (havi kihordású, 3db/doboz) kontaktlencsék, valamint az Options Toric (havi kihordású, 3db/doboz) egyedülálló technológiája az asztigmiások számára is kimagaslóan kényelmes megoldást nyújt.
Options 1 Day
Napi csereritmusú lágy kontaktlencse nappali viseletre.

Options Aspheric
Havi kihordású kontaktlencse állandó használatra a mindennapokban
Options Multi
Multifokális kontaktlencse, presbyop korban(40 év felett) a közellátási és távollátási problémákra egyszerre ad megoldást.Érdemes kipróbálnia!
Options Toric
Egyedülálló technológiája az asztigmiások számára is kimagaslóan kényelmes megoldást nyújt
Options ápolószerek
Az Options kontaktlencsékhez kifejlesztett kiváló minőségű ápoló folyadékot bármelyik lágy kontaktlencséhez bátran ajánljuk, mert kémiai összetételét és baktérium ölő hatását tekintve felveszi a versenyt bármelyik forgalomban lévő ápolószerrel, viszont versenyképes árát tekintve jóval kedvezőbb bármelyiknél.

Az alább felsorolt kontaktlencse típusok Fejér megyében kizárólag cak a Zalka Optika Székesfehérvár Koronázó tér 4. sz. alatti üzletében vásárolhatók meg!
EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG!
Próbálja ki és használja 1 hónapig teljesen kockázatmentesen az Options termékcsalád bármelyik, Önnek illeszthető típusát!*
Kontaktlencse alkalmassági vizsgálat: 2.490,- Ft
1 pár próbalencse: 0,- Ft
1 doboz ápoló-fertőtlenitő folyadék: 0,- Ft
* A fenti ajánlatunk azoknak szól, akik még nem viseltek kontaktlencsét és szeretnék megtudni, hogy milyen látáskomfortot és milyen kiváló látásélményt nyújt a lencse viselete.

























