Szemwellness – szemmasszázs
2011 február 01-től új szolgáltatással állunk rendelkezésére a Zalka Optika üzletében Székesfehérváron a Koronázó tér 4.sz alatt. (Romkertnél)
Az első 2 alkalom ingyenes, próbálja ki!
Szem-wellness (szemmasszázs) készülék.
KOMBINÁLT-AKUPRESSZÚRÁS-SZEMMASSZÁZS

Amikor szemünk fáradt a stressztől és enyhén megdörzsöljük a szemünket hogy csökkentsük a feszültséget, ez a masszázsnak egy bizonyos fajtája. Nyomással és dörzsöléssel idegeinket stimuláljuk, próbáljuk szemünk normális működését helyreállítani. Fiziológiai és anatómiai szempontból ezt úgy lehet magyarázni, hogy a szem környékét átszövő idegeket és hajszálereket masszírozzuk meg.
Amikor ezt a területet megfelelően stimuláljuk, javul a vérkeringés, ami lehetővé teszi, hogy szemünk ismét normálisan működjön és javuljon az ellenálló képességük a szembetegségekkel szemben.
A kínai „JING LUO” akupunktúrás elmélet szerint a máj és vese pontok szemeink körül helyezkednek el. Ha tehát ezt a masszázst megfelelő intenzitással és ritmussal végezzük, „lelkünk tükrei” világosabbak és szebbek lesznek, megvalósul tehát szemünk megfelelő „karbantartása”.
A szemmasszázs készüléket úgy alakították ki, hogy az a szem körüli kilenc „JING LUO” pontra fekszik fel. A szem körüli 20 akupunktúrás pontot a maszk belsejében terápiás anyagból kialakított nyúlványok masszírozzák, statikus vibrációs masszírozási ciklusokkal.
A szemmasszázs kiválóan alkalmas:
· kifáradásos szempanaszok,valamint fejfájás, megerőltetésből vagy irritációból eredő könnyezés csökkentésére
· a fej vérkeringésének, továbbá fiatalkori átmeneti rövidlátásnak és időskori gyenge látásnak a javítására
· szem körüli karikák, ráncok,táskák eltüntetésére
· fáradtság és stressz által okozott álmatlanság megszüntetésére, relaxációra
A készülék használatával elérhető eredmények:
1. Napi 5 perc. Szemei fényesebbek, latása élesebb lesz.
2. Végezze a szem welnesst naponta kétszer, 30-40 napon keresztül. A készülék csökkenteni fogja
vagy megszünteti a szem duzzanatát, amit ott általában víz és zsir felhalmozódasa okoz.
3. A szemmasszázs 30 napos folyamatos használata segít a szem alatti táskák és a szem
körüli sötét karikák eltüntetésében is, amit általában a nem elegendő, nem kielégítő alvás és
gyenge vérkeringés okoz.
4. Naponta 5 percig használva a készülék megszünteti a fáradtság és stressz által okozott álmatlanságot.
5. A készülék napi 5 perces használata csökkenti, majd megszünteti a szem körüli ráncokat.
6. Napi kétszer 5 perces használata fenntartja a szem normális működését. Különösen fiatalok esetében, akiknél könnyen kialakul kismértékű vagy átmeneti rövidlátás, a készülék segít ennek megszüntetésében, helyreállítja a normális látást.
Kinek ajanlott a szem wellness?
1. Iskoláskorú fiataloknak, akik enyhe vagy átmeneti rövidlátasban szenvednek, ami az iskolai stressz, vagy a sok TV nézés miatt alakulhat ki. A masszírozó készülék használata enyhíti a szem túlérzékenységét, fáradtsága vagy irritációja által okozott kellemetlen tüneteket.
2. Azoknak, akiknek a szeme körüli ráncosodás vagy táskásodás alakult ki. A készülék a vérkeringés felpezsdítése által megelőzi ezek kialakulását, vagy eltünteti a ráncokat és a táskakat.
3. Azoknak, akik időskori távollatásban vagy szemvizenyőben szenvednek. A készülék ugyanis lelassítja a könnycsatornák eldugulását és a szemlencsék megkeményedését, megakadályozva ezáltal a szemfertőzések kialakulását.
4. Azoknak, akik rendszeresen, nagy távolságokra (hosszú időn keresztül) vezetnek gépkocsit. A készülék megelőzi a szem kifáradasát, a látás javításával megakadályozhat baleseteket.
5. Azoknak, akik számítógépet kezelnek éjszakai műszakban dolgoznak vagy precíziós, kisméretű alkatrészekkel dolgoznak. A masszírozó megszünteti a megerőltetés érzését, a szemben kialakuló feszültséget.

Jöjjön el próbálja ki a Zalka Optikába a szem-wellness szemmasszázst!
Az első kettő kezelés ingyenes! Bejelentkezés szükséges!
Bejelentkezni a kezelésre: 22/506-457
valamint fejfájás, megerôltetésbôl
vagy irritációból eredô könnyezés
csökkentésére ·a fej vérkeringésének, továbbá
fiatalkori átmeneti rövidlátásnak
és idôskori gyengelátásnak a
javítására ·szem körüli karikák, ráncok,
táskák eltüntetésére ·fáradtság és stressz által okozott
álmatlanság megszüntetésére
relaxációra















