Kevés dolog terheli meg úgy a látásunkat, mint az autóvezetés. A Hoya ezért új lencsetípust fejlesztett ki, kifejezetten az autóvezetőknek, melyet EnRoute szemüveglencse néven dobtak piacra.

Ne hagyja, hogy a rossz látási viszonyok elrontsák az utazást!

Tudta, hogy a látásunk számára a vezetés az egyik leginkább megerőltető tevékenység?
Ahogy az utak egyre zsúfoltabbá válnak, és több időt töltünk a volán mögött, egyre nagyobb terhelésnek tesszük ki a szemeinket is.

Fényviszonyok

A különböző időjárási viszonyok, például a köd, az eső, a hó és a napsütés is zavarhatják a látásunkat. A szürkületben vagy sötétben történő vezetés a legtöbb ember számára kihívást jelent, de az erős fények és a ragyogás is zavaróak lehetnek. A LED és Xenon fényforrások különösen vakító hatásúak, a mélységérzékelés, színlátás és periférikus érzékelés képességei csökkennek. A fedélzeti műszerek által kibocsájtott kék fény pedig tovább csökkenti a látásélességet.

EnRoute lencse vezetéshez

Reakcióidő

Fontos figyelembe vennünk, hogy a sofőrök reakcióideje 90%-ban a látásukon múlik, a nem megfelelő látási viszonyok így lassabb reakcióidőt eredményeznek*. Az utakon pedig pillanatok alatt kialakulhatnak veszélyes helyzetek, ezért fontos, hogy megfelelő szemüveget viseljünk! **

Kényelem és biztonság az utakon

Az EnRoute szemüveglencse megoldást kínál erre a problémára, hiszen kifejezetten a sofőrök vizuális igényeihez lett kifejlesztve. Egy speciális ragyogáscsökkentő szűrővel van ellátva, amely megszűri a kék fényt, valamint nagymértékben csökkenti a műszerfal, a köztéri világítás és a szembejövő járművek fényforrásainak zavaró ragyogását és fényük szóródását. Emellett, elősegíti a szükséges fény szemüveglencséken történő átjutását, így kontrasztosabb látást és jobb fényérzékelést tesz lehetővé.

EnRoute lencse

A végeredmény: kényelmesebb, pihentetőbb látásélmény vezetés közben, még gyenge fényviszonyok és rossz időjárási körülmények esetén is.
Emellett, az EnRoute lencsék prémium tükröződéscsökkentő réteggel vannak ellátva, amely hatékony védelmet nyújt a karcolások ellen, továbbá víz- és szennyeződéstaszító hatással is rendelkezik.

Megnövelt látásélesség

Vezetés közben főként előre tekintünk, ami széles, tiszta látómezőt kíván meg, ráadásul a szemünk, minimális fejmozgás mellett, gyors váltásokra is kényszerül a különböző távolságok, az út és a navigációs rendszer, illetve a tükrök és a műszerfal között. A fókuszálás és újrafókuszálás pedig különösen nehéz lehet az idősebb sofőrök számára.

Az EnRoute lencsék egyfókuszú és progresszív változatban is kaphatóak. Mindkettő tiszta, torzításmentes látómezőt biztosít távolra, valamint a műszerfalra vagy a tükrökbe tekintve is.

Az EnRoute progresszív lencsék, emellett, a Hoya egyedülálló technológiájával kerülnek legyártásra, így szélesebb torzításmentes látómezőt biztosítanak, és gyors váltást tesznek lehetővé a különböző távolságok között.

Hoya EnRoute

Kontrasztfokozó szűrő

Ez a szűrő felel a mindennél kontrasztosabb látványért, a természetes színérzékelésért, és még hatékonyabban csökkenti a ragyogást. (Csak az EnRoute progresszív lencsék esetében.)

Vezetéshez optimalizált progresszív lencsetervezés

Olyan lencsetervezés, amely az Ön vizuális igényei mellett figyelembe veszi a tükrök és a műszerfal távolságát is, a még természetesebb, pihentetőbb vezetési élmény érdekében.

Ragyogáscsökkentő szűrő

EnRoute ragyogáscsökkentő szűrőEz a szűrő mérsékli a szembe jutó kék fény mennyiségét, nagy mértékben csökkenti a műszerfal, a köztéri világítás, és a szembe jövő járművek vakító LED és Xenon fényforrásainak zavaró ragyogását és fényük szóródását. Emellett, elősegíti a szükséges fény szemüveglencséken történő átjutását, így kontrasztosabb látást és jobb fényérzékelést tesz lehetővé gyenge fényviszonyok mellett is.
 

EnRoute Pro

Amennyiben Ön hivatásos sofőr, érdeklődjön látszerészénél az EnRoute Pro szemüveglencsével kapcsolatban, amely az EnRoute szemüveglencse tulajdonságai mellett a következő előnyöket is nyújtja viselőjének:

Kontrasztfokozó szűrő a kontrasztosabb látás és jobb színérzékelés, valamint a ragyogás még hatékonyabb csökkentése érdekében.

Olyan lencsetervezés, amely az Ön vizuális igényei mellett figyelembe veszi a tükrök és a műszerfal távolságát is, a még természetesebb, pihentetőbb vezetési élmény érdekében (csak az EnRoute Pro lencsék esetében).

Élvezze Ön is a vezetést EnRoute szemüveglencsékkel!

* National Safety Council. Driving safely at night. http://bit.ly/2jCaWpl
** National Highway Traffic Safety Administration. Night-time glare and driving performance, 2007. február