Fotokromatikus polarizált lencse autóvezetéshez
Drivewear fényre sötétedő szemüveglencse autóvezetéshez
Régebben általános használatra egy áttetsző üveg vagy műanyag szemüveglencse is elég volt, napsütésben pedig polarizált napszemüveget viseltünk. Ez azonban a mai kor megnövekedett követelményei között már nem igaz. Manapság életünket az autó, az autóvezetés erősen befolyásolja, és így a külvilágot, a külső körülményeket is máshogyan érzékeljük. Egy teljesen újfajta harmadik generációs lencsét kíván autó-központú világunk. A Driveweart.
A Drivewear lencsék alkalmasak arra, hogy érzékeljék és reagáljanak mind a szélvédő mögötti, mind a külső fényviszonyokhoz és annak változásaihoz. A napsütéses és azzal együtt járó intenzív, vakító fénytől a felhős, borult időig a Drivewear lencsék a megfelelő látási körülményeket biztosítják viselőjüknek.
A Drivewear lencsék polarizációjának köszönhetően viselőjüket nem vakítja el a napfény. Mindezen túl a vakító napfény elleni védelmet és szemeink védelmét fokozza a fotokromatikus réteg, mely mind a látható, mind az UV fénysugarakra aktivizálódik. A mai legmodernebb technológiai újítások erősségeit kombinálva fejlesztették ki a holnap lencséjét, a Drivewear-t.

Az emberi szem csodálatosan tervezett eszköz, mely segítségével vizuális információkat gyűjtünk. A Drivewear lencséknek három különböző állapota van, melyeket úgy terveztek, hogy a különböző látási viszonyok között maximalizálja a szem természetes látóélességét mind a külső direkt fényben, mind az autó szélvédője mögött.
| BORÚS IDŐ KEVÉS FÉNNYEL JÁRÓ FÉNYVISZONYOK, MAGAS KONTRASZTÚ ZÖLD/SÁRGA SZÍN
|
NAPPALI, VEZETÉSI VISZONYOK RÉZVÖRÖS SZÍN |
VERŐFÉNYES NAPSÜTÉS KÜLTÉRI VISZONYOK, SÖTÉTVÖRÖSES, BARNA SZÍN |
| Borús időben a lencse egyetlen aktív eleme a magas kontrasztú zöld/sárga polarizált film. A polarizációs szűrő blokkolja a vakító tükröződést, és a magas kontrasztú szín segíti a gépkocsi- vezetőt a tárgyak észlelésében és a mélységérzékelésben. Ebben az állapotban a lencse fényelnyelő képessége 68%-os. |
Míg a szélvédő blokkolja az UV fényt és megakadályozza a standard fotokromatikus molekulák aktiválódását, az új, látható spektrumú fotokromatikus molekulákat a napfényspektrum látható hányada aktiválja. Ezért a lencse színe rézvörösre/barnára változik, és a lencse fényelnyelő képessége 78%-ra nő. A lencse továbbra is blokkolja a vakító tükröződést, és nagyszerű látáskomfortot biztosít a gépkocsivezető számára. |
Mivel az UV sugarakat az autó szélvédője már nem blokkolja, a Transitions fotokromatikus molekuláinak rétege aktiválódik. Tekintve, hogy a lencse mindhárom technológiai rétege aktív, a szín sötétbarnára változik, és a fényelnyelő képesség tovább nő 88%-ra, mialatt a lencse az UV sugarak 100%-át blokkolja. |

A Drivewear lencse nagyszerűsége abban rejlik, hogy a szemüveglencse-ipar két legfejlettebb technológiáján alapszik: Transitions technológia és NuPolar polarizációs technológia.
Bár az autóvezetés életünk részévé vált, természetesnek vesszük, az igazat megvallva, a vezetés az egyik legbonyolultabb és legtöbb kihívással járó feladat amit ember végezhet.

A Drivewear: foto/Transitions/polarizált lencse autóvezetéshez
Megtalálja Székesfehérváron, a Zalka Optikában!
A Zalka Optika üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztári kártya elfogadóhely.
Zalka Optika – a szakértő látszerész














