UV-források
Az elektromágneses hullámok széles tartományában fontos helyet elfoglaló napsugárzás azon része, amely eléri ugyan szemünket, mégsem érzékeljük, különös érdeklődésünkre tarthat számot. A 400 nm alatti „láthatatlan fényt”, melynek hullámhossza a látható színkép alatt, az ibolya tartományon túl helyezkedik el (innen ered neve is: ibolyántúli [ultraviola, rövidítve : UV] sugárzás), hullámhossszúságának függvényében:

- 290 nm alatt UV-C-nek
- 290 és 320 nm között UV-B-nek
- 320 és 400 nm között UV-A-nak nevezzük.
A Nap sugarainak csak egy része jut el hozzánk közvetlenül, más része előbb szétszóródik a Föld légkörében. A rövidebb hullámhosszúságú sugarak a hosszabbaknál erősebben szóródnak. Ez a jelenség festi kékre az égboltot, melynek kéksége egyben a láthatatlan UV-sugarakat is magában rejti.
Az ibolyántúli sugárzás mesterséges forrásokból is eredhet: szoláriumokból, hegesztési ívfényből, képernyőkből, fénycsöves világításból, nagyteljesítményű higanygőzlámpákból, xenon ívlámpákból, halogénlámpákból, bizonyos lézerekből és más megvilágító készülékekből.
A napból származó sugárzás a Föld felszínére gyengítve érkezik, ugyanis a légkörben levő ózon képes 200-300 nm közötti (ez az UV-C és az UV-B egy része) sugárzás elnyelésére, de még a 300-350 nm között is jelentősen csökkentheti a Földet elérő sugarak erejét. Mindehhez hozzájárul a köd és a füstköd szűrőhatása is. (Mesterséges UV-források esetén erre a védelemre sajnos nem számíthatunk.)
Élettani hatások
Normális körülmények között az ibolyántúli fény kedvező élettani hatást fejt ki az emberi szervezetre. Nem mindegy azonban, hogy milyen intenzitású és hullámhosszúságú sugárzás éri testünket és az sem, hogy hol : míg bőrfelület esetén a mértékeletes napozás kimondottan előnyös, addig az emberi szemet elérő láthatatlan fény esetenként határozottan káros lehet.
A legkevesebb gondot a rövidebb hullámhosszúságú UV-C okozza, mivel ezt a Föld ózonrétege elvileg hatásosan kiszűri. Az UV-B és az UV-A azonban eljut a szemig, sőt be is lép-minél nagyobb a hullámhossza (azaz minél közelebb van a látható fényhez), annál inkább. Ezt illusztrálja a 2. ábra.

A 280-320 nm közötti sugárzásra igen érzékeny emberi bőr lesülésének elsődleges okozóját, az UV-B-t a szaruhártya is elnyeli, aminek következtében pl hóvakság (photokeratitis) alakulhat ki.
Az UV-A áthalad a szaruhártyán és eléri az emberi szem lencséjét. Bár ez a sugárzás hosszabb behatással ugyanúgy hozzájárulhat a hóvakság kialakulásához, mint az UV-B, ennél is sajnálatosabb, hogy a 300 és 400 nm közé eső sugarak által folyamatosan bombázott szem fotokémiai változásokat szenvedhet, majd elöregedésével párhuzamosan ez a közeli UV fokozatosan elhomályosíthatja a szemlencsét, azaz szürkehályogot is okozhat. Egyre bizonyosabb, hogy a cataracta operációk egy részét ezen típusú UV sugárzás miatt kell elvégezni.
Az UV vagy az erős látható fény a védelem nélküli szem ideghártyáját is károsíthatja, ezért valószínű, hogy az UV sugárzás „számlájára” nemcsak szaruhártya sorvadás, hanem szemideghártya gyulladás is írható.
Sajnálatos tény, hogy a légköri ózon védő hatása egyre gyengül: műholdról végzett mérések bizonyítják a légkör ózontartalmának csökkenését, ami az északi féltekén tíz év alatt kb. 3%-ot tett ki nyaranta és 8%-ig felment telente. Az ótonréteg ritkulásának „eredménye” az UV-B sugárzás erősödése, következésképp a szürkeháylogos esetek megszaporodása: amint megállapították, az ózon 1%-os csökkenése a szürkehályogos megbetegedések számát 0,6-1%-kal növelheti.
Veszélyeztetettség
Ismertek azok a tényezők, melyek a szem fényérzékenységét, a káros sugárzási hatások valószínűségét fokozzák. Ezek közül mindenképpen meg kell említeni az alábbiakat:
- A foglalkozást, akár a szabadban (például építőmunkások, földművesek, tehergépkocsi vezetők, rendőrök, vizimentők), akár bizonyos megvilágítási körülmények mellett (fényesen megvilágított környezetben, vagy egy számítógép képernyője előtt, esetleg speciális fénnyel megvilágított helyiségben) végzett munkáról van szó. A modern helyiségek megvilágító berendezéseinek nagyobb fénysűrűsége miatt nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a hatást a látható fény még fokozhatja.
- A hobby-t: utazási- és szabadidő-eltöltési szokásaink miatt egyre többet vagyunk napon. A sportolók és szurkolóik, sielők, a vízi sportok kedvelői, horgászok jelentős UV sugárzásnak vannak kitéve.
- Az életkort: az ibolyántúli fény-nem utolsó sorban a fiatal szem nagyobb fényáteresztése miatt-különösen veszélyes a gyermekek szemére.
- A gyógyszereket: sok, a fényérzékenységet fokozó gyógyszer van forgalomban (például bizonyos nyugtatók, vizelethajtók, cukorbetegség és magas vérnyomás elleni gyógyszerek, fogamzásgátló tabletták, antibiotikumok – de ebbe a csoportba tartoznak még egyes mesterséges édesítők is). A mellékhatás természetesen függ attól, hogy eljut-e a gyógyszer a szembe, mennyi ideig marad ott, a szemen belül hova kerül, milyen életkorú a személy és milyen káros hatást csökkentő anyagok-tipikusan antioxidánsok-vannak jelen a szemben. A táplálék C- és E-vitamin tartalmának növelése bizonyos mértékű természetes fényvédelmet nyújt.
Az UV-sugarak elleni védelem:
A speciális megvilágító berendezések alkalmazásakor az előírt védőeszközök használatával kerülhetjük el az UV-sugárzás káros hatásait.
A Nap fényéből származó UV-sugárzással kapcsolatosan nem hangsúlyozható eléggé a meghatározott szűrőképességű napvédő szemüveg alkalmazásának fontossága. Különösen gyermekek esetén szükséges a megfelelő védelem biztosítása.
Természetesen fontos, hogy a védőszemüveg lencséje ne csak a látható fény tartományában biztosítson elegendő védelmet, hanem a láthatatlanban is. Ez igen fontos követelmény. Mivel az UV-szűrés ellenőrzéséhez műszeres mérésre van szükség (szabad szemmel csak a látható sugarak szűrése értékelhető), a színezett lencsékkel kapcsolatosan javasolt az óvatosság. Nem megfelelő UV-védelem esetén a lencse nagyobb kárt okozhat, mint ha nem használnánk: a csökkentett fényáteresztés miatti pupillatágulás ugyanis növeli a szembe jutó káros sugarak mennyiségét.
Széles körben elterjedt vélekedés, hogy már egy közönséges üveg szemüveglencse is elegendő védelmet nyújt, mivel anyaga az UV-sugarakat nem engedi át.
A műanyagokkal kapcsolatosan ilyen általános megállapítás nem lenne megalapozott. Mindazonáltal azt a tényt, hogy létezik kellően hatásos UV-védelmet nyújtó műanyag szemüveglencse is, meggyőzően igazolja az, hogy a szemüveg-optikai műanyag spektrofotométerrel mért fényáteresztési görbéjén jól látható a kb. 400 nm-től kezdődő meredek levágás, ami azt jelzi, hogy az anyag a hullámhossz csökkenésével egyre erőteljesebben szűri az ibolyántúli sugárzást.
/Szerző: Dr. Rózsa Sándor/
Ahogy a sajátunkat, úgy a kedvencek szemét is védeni kell a rovarok, belerepülő szilánkok, por és a káros napsugarak ellen is. Nem is beszélve arról, ha mondjuk a kutyus egy szemműtéten esett át, akkor a beteg szemet is tanácsos megvédeni a portól és az erős fénytől.
Ehhez ideális a Dogles kutya napszemüveg!
Természetesen ezt is szoktatni kell, mint minden mást, nyakörvet, ruhát, cipőt, pórázt, de mivel nagyon kényelmes így hamar hozzászoknak. Fontos, hogy sose hagyjuk a kutyát felügyelet nélkül, miközben az a szemüveget viseli!
A kutya napszemüveg szoktatásához adunk most pár tippet, ami bizonyosan minden gazdi hasznára fog válni!
1. Vedd ki a lencséket a Doggles kutya napszemüvegből, mert azok sötétek. A kutyád így sokkal hamarabb megszokja a szemüveget, valamint téged is tisztán lát, mikor segíteni akarsz neki.
2. Kelts pozitív érdeklődést a kutyusodban a szemüveg iránt azzal, hogy a kezedben tartva megmutatod neki. Amikor az eb érdeklődik, adj neki jutalmat, jutalomfalatot és mindenképpen dicsérd meg az érdeklődését.
3. Ültesd le a kutyádat és lassan emeld a szemüveget az arca elé. Ha ülve marad és nem mozdul el, akkor dicsérd meg és adj neki jutalmat. Ha elmegy, akkor kezd újra az ismertetést, de ezúttal kicsit tartsd távolabb az arcától a szemüveget.
4. Hozd közelebb a szemüveget a kutyád szeméhez, közben pedig dicsérd és jutalmazd.
5. Most jön az izgalmas rész. Tedd a szemüveget a kutyád orrára egy pillanatra és utána vedd le. Ha a kutyád nem mozdul el, akkor dicsérd és jutalmazd meg. Adj neki extra jutalmat is azért, mert bátran viselkedett .
6. Ezután akkor óvatosan helyezd a napszemüveget a kutyus arcára. Ne hagyd rajta sokáig. Az eb lehet, hogy le akarja majd venni. Gyorsan jutalmazd meg, aztán pedig gyorsan vedd le a szemüveget róla. Mos t már majdnem elérted, hogy a te kutyusod legyen a legklasszabb eb az utcátokban.
7. Fokozatosan növeld azt az időt amikor a kutyuson van a napszemüvege. Dicsérd és jutalmazd meg, ha már nem akarja levenni.
8. Szoktasd rá kis barátodat, hogy viselni kell a napszemüveget a sétához vagy rövidebb utazáshoz is.
9. Amikor már a kutyus megszokta a kutya napszemüveg viselését , akkor tedd a lencséket a helyükre, hogy azok védhessek kis barátod szemét.
10. Szép munka volt!
Az ajánlást írta: Rodney Gooch – Az új Pedigree Superdog csoport vezető trénere és csapatfőnöke
A Doggles kutya napszemüvegeket megvásárolhatod az alábbi linkre kattintva: szemuvegkeret.com/kutya napszemüvegek
Ha többet szeretnél tudni a doggles kutya napszemüvegekről, akkor olvasd el korábbi cikkünket: Kutya napszemüveg
Zalka Optika – A szakértő látszerész

60 felett Goldie Hawn
Báj és ragyogó kinézés nem a kor kérdése
A 80-as és 90-es években az idős emberek új típusa alakult ki: az “idősek” még soha nem voltak olyan fiatalok, mint “manapság”.
Sokan magyarázzák ezt életstílusukkal, tevékenységükkel és nem utolsósorban kinézésükkel, most a 60-as éveikben új öntudatuk alakult ki, egészen magas koruk eléréséig.

60 felett Sean Connery
Jobban látni, jobban kinézni – Így megnyerő az Önök személyisége
A látás, kinézés és megnézés értelemszerűen alkalmazott szavak. Mivel a 60 év fölötti lakosság nagy része látási segítségre van utalva, ezért a szemüvegnek különösen nagy a jelentősége. A helyes, gondosan kiválasztott szemüveg hangsúlyozza a az Ön személyiségét és Önt – akár férfi, akár nő – vonzóbbnak mutathatja. Különösen akkor, ha megengedjük magunknak azt a kis “luxust”, hogy hangulatunk, alkalom vagy ruhatárunk szerint cseréljük. Mivel a változtatás fiatalon tart és ez nem a fiatalság privilégiuma.
Nemcsak a keret hanem a szemüveglencse is befolyásolhatja az Ön kinézését
Erre a célra ma már a legkülönfélébb szemüvegkeretek eddig még soha nem látott választékát nyújtják a szemüvegkeret gyártók az Önök számára – amely mindenféle arctípus számára ideális. A szemüveg azonban mégiscsak a jobb látás céljára szolgál. A modern High-Tech üvegtechnológia Önöknek optimális látási kényelmet garantáló szemüveglencse alternatívákat nyújt, emellett rendkívül vékony, könnyű és elegáns, s az Önök szemét jobban érvényre juttatja. Így ma már senkinek sem kell vastag, nehéz szemüveget viselnie.

Vékony, könnyű szemüveglencsék
Éleslátás mindenféle távolságra

Multifokális lencse - Éleslátás minden távolságba
Régi megszokott szemüvegüknél esetleg egyszerre csak észreveszik, hogy az már nem megfelelő – pl. a kirakatban levő árak vagy estleg egy templom óráján a pontos idő megnézésekor. Mivel jelenleg a világos felismerés céljára minden távolságban eltérő korrekciós érték szükséges, ezért Önöknek állandóan szemüveget kell cserélniük.
Azonban ma már elegendő erre a célra egy, hagyományos bifokális vagy trifokális lencséjű szemüveg. De még kedveltebb és konfortosabb a modern “Multifokális” vagy progresszív lencséjük melyek közelre, közepes(munka, számítógép monitor) és végtelen távolságra alkalmasak. A magas törési mutató és aszférikus lencsetervezés következtében pedig – mindkettő jelentősen csökkenti a lencsevastagságot és súlyát – fiatalabbnak tűnnek és senki sem veszi , hogy Önök erősebb dioptriájú szemüveget hordanak.
High-tech lencsék: Kényelmesek és az Önök kívánságai szerint konbinálhatóak.
Az évek előrehaladtával a vakításra egyre érzékenyebbé válunk, mivel az eredetileg tiszta szemlencse a kor előrehaladtával egyre homályosabbá válik.
Ezzel szemben a modern lencsék egyedi “napvédő hatása” különféle szűrési fokozattal optimalizálható. Igen sok szemüveglencse rendelkezik “beépített” UV-sugárzás elleni védelemmel. “Önszínező” hatásúak az un. phototrop vagy más néven fényre sötétedő lencsék, melyek napfénynél automatikusan sötétebbé válnak, illetve az árnyékban kivilágosodnak.

Fényre sötétedő szemüveglencse
Látás és esztétika szempontjából is igen előnyösek a (szuper) tükröződésmentes lencsék, legjobb ha járulékos víz- és portaszító réteggel is rendelkeznek. Nagy ráfordítást igénylő eljárással a tipikus reflexiós hajlam megszüntethető. Mivel ezek a lencsék sokkal több fényt eresztenek át, ezért elsősorban gépkocsivezetésnél valamint szürkületben és sötétben optimálisak .

Tükröződésmentes (antireflex) réteg
A nyomásra érzékenyen reagáló bőr számára pedig jó hatással vannak a szuper könnyű titán szemüvegkeretek a vékony és törhetetlen műanyag lencsékkel

Titán szemüvegkeret
Röviden és velősen: ez a téma olyan sokrétű, hogy szívesen adnánk Önnek személyes tanácsot.
Előre is örülünk a látogatásának és kellő időt fordítunk Önre!
ZALKA OPTIKA – A SZAKÉRTŐ LÁTSZERÉSZ!
Üdülési csekk elfogadó hely!
Nem minden glaukóma egyforma. Glaukómáról vagy zöldhályogról akkor beszélünk, ha a látóideg és a látótér jellegzetes és fokozatosan romló károsodása kimutatható.
Ilyenkor a szemnyomás gyakran a normálisnál magasabb. Különbséget kell tennünk azonban elsődleges és másodlagos glaukóma között. Számos olyan szembetegség van, amely a szemnyomás emelkedéséhez, és ezáltal másodlagos glaukómához vezet.
Az elsődleges glaukómára sokszor jellemző, hogy akadályozott a csarnokvíz elfolyása a csarnokzugon és a csarnokzugi hálózaton keresztül.
Megkülönböztetünk nyitott zugú és zártzugú (keskenyzugú) glaukómát.
Leggyakrabban a nyitott zugú glaukómával találkozunk. Ennek oka a csarnokvíz elfolyásának direkt akadálya a finom szűrőrendszerben, azaz a csarnokzugi hálózatban. Mikroszkóp alatt ilyenkor a szűrőrendszerben elváltozásokat figyelhetünk meg. Bizonyos anyagok rakódnak le vagy a csarnokzugi hálózatot felépítő sejtek károsodása okoz szűkületet. Mindezek az elváltozások nem hirtelen alakulnak ki, hanem az idő múlásával lépnek fel. Ismert, hogy a zöldhályog 40 éves kor után gyakrabban lép fel, és ahogy öregszünk, egyre gyakoribb.
A nyíltzugú glaukóma nem máról holnapra alakul ki, sokkal inkább egy hosszú folyamat, melyet ha nem ismerünk fel, és nem kezelünk egyre rosszabbodik.
A zártzugú vagy sekélyzugú glaukómánál a csarnokvíz elfolyása nem csak a csarnokzugi hálózatban akadályozott.
![]() |
![]() |
A fő ok, hogy a szemlencse nekinyomódik a szivárványhártyának és ezáltal beszűkíti a csarnokzugot.
![]() |
![]() |
A szemlencse és a szivárványhártya túlzottan szorosan fekszik össze és már a csarnokvíznek a hátsócsarnokból az elülső csarnokba jutása is megnehezített. A hátsó szemcsarnokban nagyobb lesz a nyomás mint az elülsőben, az írisz elődomborodik és a csarnokzugi hálózatot és a Schlemm csatornát gyakorlatilag elzárja.
Ennek az eredménye az akut glaukóma (glaukómás roham). Ilyenkor néhány perc alatt magasra emelkedhet a nyomás ami a betegnek szem és fejfájást okoz, a látás megromlik, a lámpa körül színes gyűrűket látunk. Jól felismerhető a szem kivörösödéséről, a könnyezésről, a szaruhártya homályossá válásáról és a pupilla tág, szabálytalan formájáról.
A szemgolyó igen keménnyé válik, amit ujjaink hegyével érzékelhetünk is. Hogy a további károsodásokat elkerüljük, az akut glaukóma azonnali kezelést igényel.
Gyógyszeresen csökkentenünk kell a szemnyomást, ha ez sikerül utána műtétet kell végeznünk.
A veleszületett glaukóma egy relatív ritka betegség, 10-20 ezer újszülött közül egynél fordul elő. Oka az, hogy a csarnokzugi hálózat és a Schlemm csatorna nem fejlődik ki rendesen. Így a csarnokvíz elfolyása erősen gátolt, amit a szemnyomás emelkedése követ.
A magas szemnyomás miatt a szemgolyó és a szaruhártya kitágul. Ha a csecsemőnek különösen “gyönyörű” nagy szeme van, akkor ezt figyelmeztető jelként tekinthetjük erre a betegségre.
A fejlődési hiba miatt csak operációval menthetjük meg a gyermek látását. A rendelkezésünkre álló mikrosebészeti módszereknek hála, ezek a műtétek ma már kevesebb kockázattal járnak.
Milyen következményei lehetnek a glaukómának?
A szemgolyónak rugalmas, ellenálló burka van és a csontos, mély szemgödörben jól védett helyen fekszik. Egyetlen egy gyenge pontja van, ahol a látóideg belép a szemgolyóba. Ezt nevezzük papillának (sose keverjük össze a pupillával!).
Minden ideg, és ide sorolhatjuk a látóideget is, nagyon érzékeny a nyomásra és károsodás nélkül magasabb nyomást hosszú ideig nem képes elviselni.
Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy a már kialakult idegrost pusztulást nem lehet megszüntetni, csupán a további károsodást lehet a kezeléssel megelőzni. Zöldhályogban a magas szemnyomás hozzájárul ahhoz, hogy a látóterünk egy része kiesik. Alattomos ez azért, mert a beteg a kezdeti elváltozásokat nem veszi észre, mivel ezek lassan alakulnak ki általában a látótér széli részein és az ilyen kieséseket az egyik szem a másikkal pótolni tudja. Gyakran a beteg ezeket az elváltozásokat túl későn veszi észre, már csak akkor, amikor a látótérkiesések mindkét szemen kialakulnak.
Mivel a nyíltzugú glaukóma a negyvenes évek után, a glaukómás roham a hetvenes életévek körül egyértelműen gyakrabban lép fel, ezekben az életkorokban érdemes rendszeresen szemorvoshoz fordulnunk a megfelelő vizsgálatok elvégzésére.
Ismert az is, hogy egy bizonyos hajlam is van a glaukómára.
Ezért kell azoknak az embereknek, akiknek a családjában glaukóma előfordult, még inkább glaukóma kialakulására gondolniuk.
Cukorbetegségben (diabetes) vagy az érrendszer bizonyos betegségeiben szintén gyakrabban figyelhetjük meg glaukóma egyes típusait.
Azok a betegek, akik hosszabb ideig kortizon készítményt szednek az adagolástól függően (pl. reuma, asztma vagy allergia kezelésére) nagyobb valószínűséggel kaphatnak glaukómát, ha a megfelelő hajlam fennáll.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy sajnos még ma is csak akkor fedezik fel a magasabb szemnyomást, amikor a betegnek az első szemüveget felírják és ilyenkor gyakran már túl késő.
Betegként a lassan kialakuló (krónikus) glaukómát nem lehet felismerni. Hogy a fenyegető látáskárosodást megakadályozzuk, bizonyos időközönként forduljunk szemorvoshoz. Különösen áll ez azokra, akiknél a fenti hajlamosító tényezők fennállnak.
A szemorvos rendelkezik minden ismerettel és technikai eszközzel, hogy a glaukóma hajlamot korán felismerje vagy a már fennálló glaukómát sikeresen kezelje. A vizsgálatok cseppet sem kellemetlenek vagy megterhelők és nem járnak fájdalommal.
A legfontosabb glaukómás vizsgálatokhoz a szemnyomásmérés, a látótérvizsgálat és a szemfenékvizsgálat tartozik.
A szemnyomás – hogyan mérjük?
A magas szemnyomás döntő tényező a glaukómában, amely a látótér károsodását okozza. Így érthető, hogy a szemnyomásmérésnek van a legnagyobb jelentősége. Hogyan mérjük a szemnyomást?
Különböző készülékek és módszerek vannak, de leggyakrabban a “Goldmann”-tonométert használjuk.
A szemnyomásmérés előtt egy csepp helyi érzéstelenítőt teszünk a szembe, hogy a szaruhártya érzékenységét megszüntessük. Ezután a fejet az áll és homloktartó segítségével a mérőhelyen (úgynevezett réslámpa) rögzítjük. A beteg tágra nyitja a szemét és egyenesen előre néz. A tonométer mérőfejét az orvos óvatosan a szaruhártyához érinti.
A mérőfejecske optikai részét valamint a szaruhártyát a réslámpa fényével megvilágítjuk.
Az orvos a tonométer beállító gombjával egész finoman nyomja a szaruhártyát, amíg annak 7,35 mm2-es területe belapul. Az ehhez szükséges nyomást a beállító gombon tudjuk leolvasni, ez adja meg higanymilliméterben a szem belső nyomását. Olyan mérőkészülékek is vannak, amelyekkel a szaruhártyát nem kell megérintenünk. A szemnyomás napszaki ingadozását, a szemorvossal együttműködve, újabban a beteg is megtudja mérni.
A látótér
Ha az ember mozdulatlan szemmel előre néz, élesen látja a fixált tárgyat. E körül is nagyon sok mindent észlelünk, anélkül, hogy a szemünket más irányba mozdítanánk. Ezt az egész észlelt területet nevezzük látótérnek. Megkülönböztetünk egyszemes (amit csak egy szemmel látunk) látóteret és kétszemes látóteret. A középső részen, centrálisan a két szem látótere fedi egymást.

Ilyen a térlátásunk
A látótér jelzi a glaukómás károsodást. A látótér kiesések kezdetben gyakran a külső részeken (periféria) alakulhatnak ki, de felléphetnek a látótér centrumához közel is.
Ennek az eseménynek a felismerése a beteg számára szinte lehetetlen, különösen, ha ezek a folyamatok lassan lépnek fel.
![]() |
![]() |
![]() |
A fenti képek a kezdődő- és előrehaladott stádiumú zöldhályogban észlelt látótérkiesést mutatják
A centrális látótérkiesésnél a két szem egybeeső látótérrészei miatt az a veszély áll fenn, hogy az egyik szem látótérkiesését a másik szem kompenzálja, ezért a beteg észre sem veszi a károsodást.
A glaukómás károsodások tovább haladnak előre, észrevétlenül, addig amíg mindkét szemen ugyanaz a látótér terület ki nem esik.
Hogy a látótér kieséseket kellő időben felismerhessük és a ennek további alakulása követhető legyen, egy nagyon fontos készülék a látótérvizsgáló (periméter) áll rendelkezésünkre. Különböző működésű és nagyságú készülékeket használunk.
A periméter az alábbi elv szerint működik: a beteg egy nagy félgömb előtt ül, és a vizsgált szeme pontosan a félkör közepére néz. A fejet az áll és a homlok támasszal rögzítjük. A tekintetet a félgömb közepén lévő jelre kell fixálni.

A látótér vizsgálata
A félgömb belsejében különböző helyeken kis fénypontok jelennek meg, amelynek feltűnését a beteg egy kapcsoló megnyomásával jelzi. A korábbi készülékeken a kis fényfoltot az orvos mechanikusan mozgatta, a modern perimétereken a computer szabályozza a fénypontok megjelenését, és regisztrálja a beteg visszajelzését. A periméter segítségével felfedezhetjük a látótérkiesést és annak nagyságát.
A csarnokzug
A glaukómát illetően még számos más vizsgálómódszert is használunk. Ilyen például a gonioszkópia. Ennek során speciális kontaktüveget helyezünk a szaruhártyára, melynek segítségével egy, a glaukóma szempontjából fontos területet, a csarnokzugot kívülről, közvetlenül tudjuk vizsgálni. Gonioszkópia nélkül ezt nem tehetnénk.
A szemfenék
Addig amíg a csarnokzug vizsgálata speciális vizsgáló módszernek számít, a szemfenék vizsgálata a szemnyomásvizsgálattal, a látótérvizsgálattal, a réslámpa vizsgálattal együtt a glaukómásoknál és glaukóma gyanúsoknál rutinvizsgálatnak számít. A látóidegrostok kilépési helye az ideghártyán (retina) található. Látóideg főnek, vagy szakmai nyelven papillának hívjuk. Átmérője 1,5-1,7 mm, rajta keresztül 1,2 millió idegrost halad át, valamint a látóideghártya táplálásában fontos erek.
![]() |
![]() Szemtükörrel látható kép |
Általában a kerek látóidegfőben egy kicsi tölcsér alakú kivályulás van. Glaukómában ennek alakja, formája megváltozik. A kivályulás (exkaváció) mélysége nő és a papilla színe halványabb lesz. A szemtükörrel látható képet a fenti ábrán mutatjuk be.
Számos érág mellett két kör alakú foltot különböztethetünk meg. A képen jobbra a papilla (ez a hely a látótérben a “vakfolt”, mivel itt nincsenek fényérzékelő sejtek) és balra ettől a “sárgafolt” (a legélesebb látás központja).
A glaukóma kezelése
A glaukóma kezelésének legfontosabb célja, hogy a szemnyomást a normális értékre, 15-21 Hgmm-re csökkentsük. A normális érték meghatározása igen nehéz, hiszen vannak emberek, akiknek az e fölötti szemnyomás sem okoz látható károsodást.
Ezért helyesebb a kezelés célját úgy meghatározni, hogy a szemnyomást arra az értékre kell csökkenteni, ahol nem okoz látóideg-károsodást vagy a meglévő rosszabbodását megakadályozza. Hogy a kezelés eredményes legyen rendszeres ellenőrzésre van szükség, ideszámítva a látótérvizsgálatot is.
Sok gyógyszer van, különböző hatóanyagokkal, amelyek más-más módon tudják a szemnyomást csökkenteni. Egyik részük a csarnokvíz-termelődést csökkenti, mások segítik annak elfolyását a szemből. A szemorvosnak minden betegnél személyre szólóan kell meghatározni a kezelést.
A kezelésnek hatása csak akkor lesz, ha a rendelt gyógyszert pontosan, az előírásnak megfelelően használja. Leginkább szemcseppeket használunk a kezelésre, hiszen ezek közvetlenül a szemben fejtik ki hatásukat. A glaukómás rohamban (akut glaukóma) a rendszerint igen magas szemnyomást, erélyes, gyorsan ható gyógyszerekkel kell csökkentenünk. Ha ez sikerült, akkor lézerkezelésre vagy műtétre van szükség. A glaukóma kezelésére sok lehetőség van, amelyeket érdemes kihasználni, de mindenképpen a legfontosabb a korai diagnózis és a szemorvosi ellenőrzés.
Végül hasznos tanácsok és tudnivalók
- Használjon GLAUKÓMA GONDOZÓ KÖNYVET, a szemorvosa biztosan szívesen ad ilyet. Ebben a kis glaukómás “igazolványban” a rendelt gyógyszerek, azok alkalmazási módja szerepel, valamint a következő ellenőrzés időpontja. Különösen értékes lehet ez külföldi utazásnál, vagy balesetnél.
- Ha patikában gyógyszert vásárol, vagy bármilyen orvos gyógyszert ír fel Önnek, közölje vele, hogy Ön glaukómás. Minden esetben ellenőrizni kell, vajon a rendelni szándékozott gyógyszer nem súlyosbítaná e a glaukómát.
- Ha látótere beszűkült, problémái lehetnek a közlekedésben vagy gépek kezelésében. Ezért kérje ki ilyen esetben az orvosa tanácsát.
- Sem a szemek igénybevétele (pl. televíziózás vagy olvasás), sem a testi munka vagy a kávé, tea, alkohol nem befolyásolja különösebben a szemnyomást.
- Ha bármilyen kérdés merül fel Önben saját glaukómájával kapcsoltban, forduljon bátran szemorvosához, aki a kívánt felvilágosítást megadja.
forrás:(http://www.pharmateam-online.com)
A magyar nyelvű készítésében közreműködött és bírálta: Prof. Dr. Süveges Ildikó és Dr. Szigeti Zoltán
Kedves zöldhályogos beteg!
Az ember az öt érzékszervével, úgymint a látás, hallás, tapintás, szaglás és ízérzékelés áll szoros kapcsolatban a környezetével. Kétségtelen, a látás az, amely a legnagyobb jelentőségű ezért a látás legmagasabb szinten való megőrzése a legnagyobb gondosságot kívánja.
A szem a legfontosabb érzékszerv, egyben a legtöbbet használjuk, felépítését és működését tekintve pedig valóságos mestermunka.
Ahogy minden szervünk, a szem is elkerülhetetlenül öregszik, és bizonyos betegségek hatással lehetnek rá.
Az Ön orvosa zöldhályogot állapított meg, amelyet szaknyelven glaukómának nevezünk. Ennek kezelésére előírt Önnek szemcseppeket, hogy a látását megőrizhesse.
A zöldhályogra is vonatkozik az, hogy ha a beteg ismeri a betegségét, jól informált, akkor eredményes lesz a kezelés. Ez a kis tájékoztató útbaigazítja Önt, milyen okok vezetnek a zöldhályoghoz, milyen következményei lehetnek ennek, hogyan ismerhető fel, hogyan kezelhető.
Röviden: a zöldhályogos embereknek hasznos információkat kíván nyújtani.
A glaukóma – gyakoribb, mint gondolnánk
A glaukóma nem olyan ritka szembetegség, mint gondolnánk. A negyven év fölöttieknek mintegy két százaléka szenved ebben. Főként, (bár nem csak idősebb életkorban lép fel), általában a szem időskori elváltozásaival függ össze.
Mit is értünk glaukóma vagy zöldhályog alatt?
A glaukosz görög szó, és zöldet jelent; a glaukómás szem közelebbi vizsgálattal zöldes árnyalatú. A hályog szót ne keverjük össze a szürkehályoggal, amely a szemlencse betegsége és egy jóindulatú kór.
Glaukómaként a szemnek azt a különböző kóros elváltozásait nevezzük, amikor a látóideg rostjai a látóideghártyában károsodnak és ez látótérkieséshez vezet.
Glaukómában a szemnyomás gyakran nagyobb a normálisnál.

szemnyomás
Miért is van egyáltalán a szemnek belső nyomása, és miért emelkedik ez olyan magasra, hogy károsítja a szemet?
Ezeket a fontos kérdéseket szeretnénk megválaszolni, és ehhez meg kell ismernünk a szem felépítését.
A szem a szerkezet és a funkció csodája
A szemgolyó keresztmetszetben valóban olyan mint egy golyó, amelyből a látóideg ered, ez biztosítja a szem és az agy között az összeköttetést. A szemgolyónak ez a szabályos golyóformájú alakja nagyon fontos ahhoz, hogy jól láthassunk.
Bármiféle változás arra vezethet, hogy a szaruhártyánkon belépő és a lencsében megtörő fénysugár, amely az üvegtesten is keresztülhalad, nem a látóideghártya megfelelő helyére fog érkezni. Ha lehunyt szemünket ujjunk hegyével finoman megtapintjuk, meggyőződhetünk, hogy a szemgolyó egy puha, rugalmas test.
A szemgolyó külső burka az ellenálló ínhártyából áll, amely elől a kristálytiszta átlátszó szaruhártyába megy át. A szaruhártya is egy rugalmas szövet.
A külső burok alatt – amelyet a szaruhártya és az ínhártya alkot – még két burka van a szemgolyónak. A középső az érhártya, amely a szem elülső részében az úgynevezett sugártestet és szivárványhártyát képezi. A legbelső burkot ideghártyának nevezzük. Erre érkeznek a fény jelek, amelyeket a látóideg közvetíti az agyba.
A szemgolyónak mintegy hetven százalékát átlátszó, kocsonyaszerű anyag tölti ki, ez az üvegtest.

A szemgolyó keresztmetszete
A szemgolyó keresztmetszete:
1. látóideg
2. szaruhártya
3. lencse
4. üvegtest
5. ideghártya
6. ínhártya
7. érhártya
8. sugártest
9. szivárványhártya
10. szemizmok tapadása
11. a kötőhártya
12. a látóidegfő (papilla)
13. sárgafolt
A szemnyomás kialakulásában a legfontosabb szerepet a szemgolyó elülső részei játsszák. A szemnyomás károsító hatásai, ahogy azt a későbbiekben látjuk, a szem hátsó részeiben alakulnak ki.
A már előbb említett üvegtest előtt helyezkedik el a szemlencse. Hogy a szemlencse a távoli és a közeli tárgyakat is egyformán élesen tudja a látóideghártyán leképezni, ezért a formáját változtatni kell, így néha gömbölyűbb, máskor laposabb, vagy éppen elliptikus lesz. Ezeket a változtatásokat kis izmok (2) váltják ki, amelyek a sugártestben (3) találhatók és finom kis rostokkal (4) a lencséhez tapadnak.

A szemgolyó elülső része
A szemgolyó elülső része:
1. lencse
2. sugárizom
3. sugártest
4. rostocskák
5. hátsó szemcsarnok
6. szaruhártya
7. szivárványhártya
8. elülső szemcsarnok
9. pupilla
10. érhártya
11. ideghártya
A lencse körül (a keresztmetszetben a lencse felett és alatt) található a hátsó szemcsarnok (5) és lencse előtt (a szaruhártya (6) és a szivárványhártya (7) által határolva) az elülső szemcsarnok (8).
A szivárványhártya (írisz) élénk színéről kapta a nevét, feladata, hogy a szembe jutó fény mennyiségét szabályozza. Erről egy kör alakú izom gondoskodik, amely erős fénynél a pupillát (9) beszűkíti, gyenge fénynél pedig kitágítja. Az írisz szabályozza tehát a szembe jutó fény mennyiségét. Az írisz gyöki része a sugártestbe megy át, amely a csarnokvíz termelődés központja.
A sugártest az érhártyában (10) folytatódik. Ez, mint a neve is mutatja, nagyon sok véreret tartalmaz, hogy tápanyaggal és oxigénnel láthassa el a fényérzékeny látóideghártyát (11).
A lencsében nincsenek erek (különben nem lenne átlátszó) a szaruhártyában pedig csak a legszélén, hogy ne zavarja a látást. Mind az elülső, mind a hátulsó szemcsarnokot az úgynevezett csarnokvíz tölti ki, amely sók és tápanyagok vizes oldata. Ez szolgál a lencse és a szaruhártya táplálására és egyúttal az anyagcseretermékek elszállítója. Gondolhatnánk, hogy a csarnokvíz egyszer kialakul a szemben és az egész életen keresztül ott marad, ez azonban nem így van. Olyan ez mint egy folyó amelynek van egy forrása és egy torkolata a tengerbe.

A csarnokvíz termelődése
A csarnokvíz termelődése
1. hátsó csarnok
2. sugártest
3. szivárványhártya
4. lencse
5. elülső csarnok
6. szaruhártya
7. ínhártya
8. Schlemm csatorna
9. csarnokzug
A forrás a hátsó szemcsarnokban (1) van, a sugártestből (2) ered és a szivárványhártya (3) és a lencse (4) közötti finom résen keresztül kerül az elülső csarnokba (5).
A szaruhártya (6) és az ínhártya (7) átmeneténél közvetlenül az írisz gyöke fölött található egy hajszálvékony csatorna (8), az úgynevezett Schlemm csatorna amely 0,37mm átmérőjű. Ebben a csatornában amely a szaruhártyát körbeveszi a sugártestben képződött csarnokvíz el tud folyni. A szaruhártya (6) és a szivárványhártya (3) által alkotott rést nevezzük csarnokzugnak, melyen keresztül a csarnokvíz a szemből eltávozik.
El is érkeztünk a csarnokvíz legfontosabb funkciójához: a szemnyomás szabályozásához. A csarnokvíznek bizonyos nyomása van, normálisan 15-21 Hgmm, ami a szem belső nyomásást tartja fent. Ahogy egy gumilabdában a levegő, úgy a szemgolyóban a csarnokvíz adja azt a rugalmas tartást, amely biztosítja, a látásfunkciók tökéletes megtartását. Az elülső és a hátsó csarnokban mintegy 0,2 ml csarnokvíz található. Könnyű kiszámítani, hogy minden szem évenként egy liter csarnokvizet termel.
A Schlemm csatorna előtt, mielőtt a csarnokvíz elfolyna, nagyon vékony rostokból álló szitaszerű szűrő található. Ez a csarnokzugi hálózat, amelynek nagyon fontos funkciója van.
A Schlemm csatorna előtti szűrő vázlatos rajza.

Schlemm csatorna előtti szűrő vázlatos rajza
Ezen keresztül szabályozódik a csarnokvíz elfolyása, úgy, hogy 15-21 Hgmm szembelnyomás maradjon. Ez az érték – egészséges szemben is – a nap folyamán mintegy 4 Hgmm-t ingadozhat.

Az egészséges nyitott csarnokzug
Az egészséges nyitott csarnokzug (45°)
szaruhártya
szivárványhártya
Foglaljuk össze: a csarnokvíz, a csarnokzug, a csarnokzugi hálózat és a szemnyomás a fontos tényezők a glaukóma keletkezésében.
forrás:(http://www.pharmateam-online.com)
Egy német innovációnak köszönhetően ma már semmi sem szabhat határt annak, hogy akár éjszaka vagy sötétben is a kedvenc hobbijának (pl.: olvasás, horgászás, barkácsolás) hódoljon.
A Nachteule®, azaz „éjjeli bagoly” néven piacra dobott olvasólámpa mindössze 8 grammot nyom, és speciális kialakításának köszönhetően bármilyen szemüvegre könnyedén felcsíptethető, bármilyen körülmények között használható.
Tovább a teljes cikkhez →
Bruno Palmegiani-val, a Police megálmodójával és tervezőjével Szőnyi Elemér beszélgetett:
Meséljen kicsit magáról!
1983-ban a kezdetkor 33 éves voltam. Optikus-optometrista a képzettségem a szemüveghez, rockzenei tevékenységem a fiatalokhoz vonzott. A kettő szimbiózisa segíti ma is a munkámat. Tucatnyi márkás szemüveget készítő gyárban készül mindaz, amit megálmodok, megtervezek. A jutalmam, hogy a világon mindenütt ismerik, elismerik a Police márkájú szemüvegeket.
Hogyan indult a Police szemüvegmárka?
A 80-as évek elején az olasz fiatalok egyre inkább csodálták az amerikai álmot, próbálták követni, s egy új életstílus volt kialakulóban. Abban az időben napszemüvegeket árultam az optikáknak. Ismertem a szórakozóhelyek hangulatát, mint amatőr zenész. Közelről éreztem az amerikai életérzés erősödését, s láttam, ez milyen igényeket támaszt a fiatalokban.
Készítettem egyfajta napszemüveget és egy nagyméretű fotómontázst, egy Cadillac gépkocsi a Brooklyn híd előterében. Több optikust megkértem, a képpel együtt tegye ki a kirakatába. Sikerült. A kirakatból elsőként ezek fogytak el.
Midőn kanadai barátomnak ezzel dicsekedtem, s meglátta a szemüvegeket, kijelentette, hogy hosszútávon ezeket ne lehet eladni, nincsen ezekben semmi különös. Ilyen szemüvegeket ajándékoznak a new yorki rendőröknek ingyen.
Ekkor beugrott: new yorki rendőrök, amerikai életérzés, legyen Police a napszemüveg neve.
Miként változott meg 1983 óta a Police napszemüveg-márka?
Rockzenekarban játszottam, a szórakozóhelyeken a fiatalok között forgolódtam, figyeltem az igényeiket, az érzéseiket, nyomon követtem a változásokat. Igyekeztem követni mindezt a stílus változásaiban. A mai napig szoros kapcsolatban vagyok a fiatalokkal, tőlük kapom az inspirációt. A fiatalok szeretik az újat, bár az új néha számukra a régi, a retro, igyekszem ezeket is ötvözni.
Megpróbálom az igényeket lefordítani. Van, amikor jól megértem, van, mikor kevésbé. Ilyenkor is közvetlen visszajelzést kapok. Volt olyan két-három év, amikor a cég túl gyorsan nőtt és változott. Eltávolodtunk az utcától, az igényeiktől. Ma még jobban figyelem a fiatalokat, az általuk kedvelt zenekarokat. Ez adja az igazi visszajelzést, hogy jó úton járunk.
Ezt a vonalat viszem tovább. Ha New Yorkban körülnézünk, mindenféle emberrel, mindenféle zenével találkozunk. A Police szemüveg legyen mindig is utcai viselet!
Mennyire tudatos a „police arc” férfias kiválasztása?
Igaz, hogy Bruce Willis, George Clooney, David Beckham és Antonio Banderas a férfias irányt jelzik, de mindegyik mellett egy gyönyörű nő is látható. A közeljövőben elképzelhető női arc választása is, de akkor két jóképű férfi lesz mellette.
Forrás: Optikai Magazin
Zalka Optika – a szakértő látszerész
A Zalka Optika üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztári kártya elfogadóhely
Első pillantásra talán feleslegesnek tűnhet a szemüveghez használati utasítást adni, azonban optikánkban úgy tapasztaltuk, hogy ezeket a tanácsokat sosem lehet elégszer mondani. Azonban ezeknek az egyszerű műveleteknek az elvégzésével és szabályok betartásával a szemüvegkeret és a lencse élettartama jelentősen megnő.
Távolítsa el a port és az egyéb szennyeződéseket egy erre a célra gyártott törlőkendővel. Rendkívül jó eredmény érhető el a Microfiber vagy MicroClair szövetekkel, melyeket megvásárolhat a ZalkaOptikában is. Ezzel a törlőkendővel biztosan nem karcolja meg a lencsét.
A nagyobb szennyeződések eltávolításához használjon tisztító spray-t és törlőkendőt és törölje szárazra a lencsét. Soha ne próbálja meg a körmével vagy durva szövésű anyaggal eltávolítani a szennyeződést a lencséről, mert megkarcolhatja azt, még akkor is, ha a lencse karcálló réteggel van ellátva.
A lencsék tisztítására semmiképpen ne használjon nem szaküzletben vásárolt szemüvegtisztító folyadékot vagy szemüvegtörlőt, papírzsebkendőt, törülközőt vagy papírtörülközőt, szappant vagy háztartási tisztítószereket, acetont vagy szarvasbőr törlőt.
A szemüveget legjobb kemény tokban tárolni, így megvédheti a karcolásoktól, de véletlen balesetektől is: például ha ráül valaki, akkor sem megy tönkre. Ne tegye szemüvegét tok nélkül a zsebébe, vagy táskájába. Gomb, fésű, pénzérmék megkarcolhatják a lencsét és a keretet is.
![]() |
![]() |
Szemüvegét mindig két kézzel vegye fel, illetve tegye le. Amennyiben azt a fején felcsúsztatva hajpántként, illetve tok nélkül a ruházaton viseli, úgy kerete és lencséi megkarcolódhatnak, megsérülhetnek, egy hirtelen mozdulat során a szemüveg leeshet. A fúrt keretek fokozottan érzékenyek, használatuk nagyobb körültekintést igényel.
Ha nem használ tokot, helyezze a szemüveget sík felületre, összecsukott szárakkal, lencsékkel felfelé.
Ne hagyja szemüvegét napos időben az autó műszerfalán, mert erős hő hatására deformálódhat. Szélsőséges hőmérsékleti viszonyoktól, sugárzó hőtől, vegyi anyagoktól, kozmetikumoktól, tengervíztől, erős fizikai, mechanikai hatásoktól, óvni kell a szemüveget. Szaunában, szoláriumban ne viselje, ne vigye be!
Használat során a szemüveg beállításai módosulhatnak, a szemüveg deformálódhat, csavarjai kilazulhatnak. A fenti problémák észlelése esetén keresse fel optikánkat, ahol szakképzett eladóink kérésére bármikor archoz igazítják, beállítják, elvégzik a szükséges karbantartásokat az Ön szemüvegén.
A termék sérülése, utólagos beállítási igénye esetén forduljon szakemberhez. Kérjük, hogy szemüvegét házilag ne próbálja javítani!
Zalka Optika – a szakértő látszerész
A Zalka Optika üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztári kártya elfogadóhely
Húsz évvel ezelőtt csak egy lencsetípus volt forgalomban, az üveg. Ezt könnyű volt tisztítani. “Fújjon rá egy kis ablaktisztítót és törölje meg zsebkendővel” – ennyi volt a tisztítási utasítás. Ha a mai rengeteg lencsetípust és felületkezelést nézzük, már nem olyan egyszerű a helyzet. Különböző antireflex, UV-bevonatú, felületkeményített lencséket könnyen tönkretehetjük egy hagyományos szalmiákos ablaktisztítóval.
Ma már nem lencsetisztításról, hanem lencsekarbantartásról beszélhetünk. A sok lencsefajta és felületvédelem könnyen érthetővé teszi a szemüvegviselő részére, hogy a lencséje gondos karbantartást igényel. Ha a vevőnk nagyobb figyelmet fordít a lencsére is, megérti és megfizeti a különböző felületi kezelések előnyét, joggal várja el, hogy lencséje a maximális komfortot és a lehető leghosszabb tartósságot biztosítsa számára. Mit használjon, mit ne használjon? Érdemes a szemüvegvásárláskor néhány szót erre is áldoznunk.
Tesztek bizonyítják, hogy néhány papírzsebkendő nem dörzsöli jobban a lencsét, mint a hagyományos textil termék. Az emberi orr elég érzékeny műszer. Van olyan jobb minőségű zsebkendő, amelyet többször is használhatunk anélkül, hogy a bőrt feldörzsölné. Az ilyen zsebkendő általában megfelel a szemüveglencse tisztítására is. Papírtörölközőt viszont semmi esetre se használjunk!
Két tényezőt azonban mindenképpen figyelembe kell venni:
1. Az olyan papírzsebkendő, amely valamely folyadékkal van átitatva, könnyen leoldhatja a felületkezelt réteget.
2. Mind a papír-, mind a textilzsebkendő megkarcolhatja a lencsét, ha azon valamilyen kemény porszem van. Feltétlenül ajánljuk a vevőnknek, hogy előbb öblítse le a lencsét mielőtt valami száraz törlővel megtörölné.
Természetesen legjobb a márkázott szemüvegtisztító folyadék. Ha ez nincs kéznél, a mikroszálas (Microfiber) textília nyújtja a legnagyobb biztonságot. A mikroszálas textíliák gyártói szerint ez az anyag minden esetben használható, ha nem dörzsöljük túl erősen a lencsét. Természetesen tisztító használata nélkül biztonságot csak akkor nyújt, ha előtte le tudjuk öblíteni a lencsét.
A mikroszálas anyagok is különböző változatban készülnek. Ha csak nylon anyagot tartalmaz, kiválóan felszívja a vizet, de taszítja a zsíros, olajos anyagot. A kizárólag poliészter kiválóan felszívja ezeket, de taszítja a vizet. Az optimális anyag fele-fele arányban tartalmazza a poliésztert és a nylont.
A mikroszálas kendőt legjobb, ha a szemüvegtokban tartjuk a lencse további védelme érdekében, ezáltal állandóan kéznél van. Természetesen az ilyen kendő is bepiszkolódik, ezért rendszeresen ki kell mosni. Hívjuk fel vevőink figyelmét, hogy mosás után semmi esetre se használjanak öblítőszert, mert a kendőben maradó anyag csökkenti a tisztítóhatást, és gyakran tartalmaz olyan anyagot, amely megsérti a felületi kezelést.
A nedvesített, egyszer használatos törlők általában hasznosak, azonban legyünk óvatosak, csak márkázott terméket használjunk!
Az általános háztartási tisztítók nagyon kockázatosak felületkezelt lencsék tisztítása esetén. Csaknem minden tisztítóanyag alapja az ammónia és a foszfát. Néhány tisztítószer oldott szappan alapú lúgos terméket tartalmaz. Ezek a tisztítók minden esetben a lencsén maradnak és fokozatosan feloldják a felületkezelést. A jó lencsetisztító PH semleges és nem hagy üledéket a lencsén.
Mit ne használjanak?
- Semmilyen általános üvegtisztító folyadékot.
- Általános háztartási tisztítót vagy szappant. Különösen a folyékony szappan alkalmas arra, hogy viszonylag rövid használat után is feloldja az antireflex réteget.
- Nagyon kockázatos a márkázatlan tisztítóanyagok használata, amit általában nem a optikában szerez be az ember. Győződjünk meg arról, hogy az ajánlott szemüvegtisztító folyadék PH semleges és nem tartalmaz ammóniát és foszfátot. Ez utóbbit könnyen ellenőrizhetjük. Az ammóniamentes tisztító teljesen szagtalan.
Tapasztalatok bizonyítják, hogy ma már csaknem minden lencsegyártó áttért a nagy stabilitású antireflex rétegre. Ezeket a rétegeket az alkohol nem károsítja. Az alkohol ugyanakkor alkalmas a különböző hajspray, a bőrápoló krémek és olajok oldására anélkül, hogy a lencsét erősen dörzsölni kellene. Ügyeljünk arra, hogy az ajánlott alkoholtartalmú tisztító legfeljebb 15% alkoholt tartalmazzon.
Néhány gyakorlati tanács
Egy értékes lencse ugyanolyan fontos használati cikk, mint egy autó. Ez is karbantartást igényel. Csak sokkal kevesebbet és olcsóbbat, mint egy gépkocsi, ezért könnyen, kis figyelemmel karbantartható. Beszélgessünk néhány szót arról az optikában, hogy mi árt egy szemüvegnek. Nem tesz jót, ha a szemüveget a hajra tolva hajpántként használjuk. Különösen ártalmas, ha a nyári napsütésben a kocsi kalaptartóján 90 fok hőmérsékleten tároljuk. Nem használ az aceton, a hajfesték, a körömlakklemosó, a benzin vagy gázolaj, a folttisztító spray, de különösen ártalmas, ha a ráfröccsent festéket dörzspapírral távolítjuk el. Még ma is népszerű a hagyományos szarvasbőr, de ezt csak a nem felületkezelt üveglencsékhez ajánlhatjuk.
Néhány optikai üzletben ingyen adnak a szemüveghez mikroszálas kendőt, vagy szemüvegtisztító folyadékot. Bizonyos optikákban az eladott vagy ajándékba adott tisztítófolyadék ingyenes utántöltését is vállalják. Hasznos lehet az előre megírt karbantartási útmutató is. Az ilyen szépen nyomtatott könyvecske emeli az üzlet és az eladott szemüveg presztízsét, kérdezzünk rá vásárláskor az ilyen útmutatókra az optikában.
Dr. Német Pál az Optika Magazin III. évf. 1. számában megjelent cikke alapján
Zalka Optika – a szakértő látszerész
A szemüveg tárolása
Használaton kívüli szemüvegeket mindig kemény tokban kell tárolni.
Helytelen tok nélkül ingzsebbe vagy még rosszabb farzsebbe tenni!
Soha ne helyezzük el a szemüveget a lencsével lefelé, mert maradandó mechanikai károsodás éri a lencsét, ami ellen a karcmentesítő réteg sem nyújt védelmet!
Olvasó szemüveget gyakran láncon, a nyakba rögzítve viselnek, ilyenkor vigyázni kell mihez ütődik, mihez ér oda.
A szemüveglencse ápolása
Tisztításhoz az optikai szaküzletekben kapható speciális tisztító folyadékok és kendők javasoltak. A tisztítókendők anyaga általában műszálas.
Fontos, hogy nem szabad szárazon törölgetni, mert az apró porszemek felsértik a műanyag lencse felszínét. A karcmentesítő réteg a száraz dörzsölés során lekophat és tovább már nem nyújt védelmet a mechanikai sérülésekkel szemben.
Sürgős helyzetben, amikor valami rákerült a lencsére és nincs kéznél speciális tisztító szer, bő csapvízben kis folyékony szappan vagy mosogatószer használható.
Fontos, hogy karcmentes legyen a tisztítószer! Bővebben: Szemüveglencsék tisztítása
























